Mai hír: a közoktatási törvénytervezetbe meglehetősen sajátos formában került bele az a javaslatom, hogy a fiatalokat önkéntes közösségi munkára motiváljuk. Íme, így néz ki ez HR fejében:
"60 órás társadalmi tevékenység - Új elem, hogy az érettségi vizsga megkezdésének feltétele lesz a tanuló által önként választott, 60 órás társadalmi tevékenység. Ezt az érettségire jelentkezés időpontjáig kell elvégezni és ennek be kell kerülnie a középiskolai bizonyítványba is. Az elképzelések szerint a diákok például nyugdíjasotthonokban, szociális intézményekben vagy fogyatékos gyermekek érdekében végezhetnek társadalmi munkát. A később, levelezőn érettségizőknek 26 év fölött már nem kell ilyen társadalmi tevékenységet igazolniuk."
Tökéletesen illusztrálja ez a fenti elképzelés, hogy egy látszólag azonos és jó célú elképzelés gyakorlati megvalósításában hogyan lehet tökéletesen ellentétes megközelítést alkalmazni és ezzel a lényeget, a jót kiölni belőle. A Hoffman Rózsa-féle világképbe az nem fér bele, hogy a fiataloknak meghozzuk a kedvét, plusz ponttal honoráljuk őket a közösségi munkára, hogy szokásukká váljon, egész életükre elköteleződjenek a segítés. Nem: mi kötelezzük őket. Odapofozzuk őket a szociális otthonba. Még véletlenül sem teszünk bele környzetvédő munkalehetőséget, ami netán még vonzó is lehet. Feltételként szabjuk az érettségihez, "önként" választható, valójában az önkéntesség lényegét durván megcsúfoló módon alaki gyakorlattá silányítjuk azt az élményt, amit a szabad akaratból, másokért végzett örömmunka adhat csak. Nos, ezt garantáltan nem lehet így megadni. Ez tényleg tankönyvi példája annak, hogyan lehet az aranyból is valami egészen mást csinálni. Gratula, méltó folytatása ez is az eddigi ámokfutásnak.
